Üdvözlöm Pogány község honlapján!

Szeretném néhány mondattal bemutatni településünk történetét: Első írásos emlékünk 1181-ből származik, a környék falvainak felsorolása közt. 1334-ben már állt Szent Borbálának szentelt templomunk a mai falutól északra, valahol a jelenlegi fenyves területén. A török hódoltság alatt néptelenedett el a terület, majd a XVII. század végén éledt újjá a falu, de már a mai területén. A XVIII. században a törökök elől menekülő horvátok és bosnyákok érkeztek és telepedtek le. 1732-ben 30-32 család élt itt, ez 160-190 lélekszámot jelentett. Volt szőlőjük, dohányt termeltek, az állatállományon kívül 12 méhkasuk is volt a Conscriptio Domestica (házadó összeírás) szerint. Az akkori családok Dragovac, Dugalia, Sztanics, Szalancsanin, Vladika, Bernics leszármazottai a mai napig itt laknak. 1791-ben már 601-en voltunk, 1845-ben építettük az első iskolát. Az 1800-as évek második felében német nemzetiségiek költöztek a faluba, így lett több nemzetiségű Pogány. 1891-ben már katolikus és evangélikus iskolába is járhattak a gyerekek. A XX. század vérzivataraiban sokan vesztették életüket, neveiket a temető márványoszlopának táblái őrzik. Nézzen körül nálunk, szívesen látjuk falunkban, vagy akár itt a virtuális világban is! Tihanyiné Dobrádi Aranka polgármester

Pogány

Mottónk: “Pogányban egy család lakik, 1200-an vagyunk.”